Trianon

Trianon

KIADJA AZ ORSZÁGOS  KÖZMŰVELŐDÉSI TANÁCS MEGBÍZÁSÁBÓL
A KIRÁLYI MAGYAR EGYETEMI NYOMDA 350 ÉVES JUBILÁRIS ESZTENDEJÉBEN  BUDAPESTEN 1927

A TRIANONI BÉKE

a világtörténelem legkegyetlenebb békéje, a teljes tájékozatlanságnak és a kapzsi telhetetlenségnek békéje a tárgya ennek a kis könyvnek. Oldalain a sorakozó betűk felvonultatják az olvasó előtt egy ezeresztendős ország és nép egész tragédiáját, térképek, képek és számok teszik döbbenetessé a magyar sors reménytelenségét. Mert önáltatás lenne azt hirdetni, hogy ez a trianoni Magyarország életképes és hogy a ránkparancsolta határok olyanok, amelyek között élhet nemzet e hazán. Hamis minden párhuzam, amelyet a tatárjárás, a mohácsi vész szülte pusztulás és a trianoni béke teremtette helyzet között vonunk csak azért, hogy vigasztalódjunk: Voltunk mi már rosszabbul is. - Nem. soha nem voltunk! Sem TV. Béla, sem II. Lajos országa nem élte azt a szerves életet, amit a szétdarabolás előtt a művelődés magas fokára jutott Magyarország élt, amikor kultúrája, vasúti hálózata, víziútjai nemcsak politikailag, de gazdaságilag is egységessé tették és egyes vidékeit egymásra utalták.
Ennek a könyvecskének nem is a vigasztalás, nem is a megnyugtatás a célja. Térképei, számadatai inkább kétségbeejtők, mint megnyugtatók, inkább a hideg-rideg valóságra ébresztők, mint vigasztalók.
Ez a könyv a nemzeti öntudathoz és a nemzeti értelemhez szól, nem a nemzeti reménykedéshez. Minden adata, minden sora egy-egy része a nagy magyar tragédiának, a jelen nyomorúságának és a múlt erejének. Ismerni kell minden számadatát, mert azoknál erősebb argumentuma nincs a magyar igazságnak, de ismerni kell azért is, hogy hitté hatalmasodjék mindenkiben az a tény: így élni, így megélni nem lehet!
Ma talán már kétségbeesés nélkül tudunk elmélkedni a könyvecske adatain. Hiszen a trianoni éjszaka sötétjét kezdik megbontani az igazság messziről jött villámai, amelyek időnkint fel-felcikáznak az ébredező lelkiismeret szavára. Ezek a felvillanások még nem adják meg a mi reményeink teljességét, de már sejttetik, hogy megvirrad valaha! Ezt a vírradást, a villanások fénye helyett a Nap állandó fényét várjuk és reméljük valamennyien, búsongó, országvesztett, jövőtlenné tett magyarok.

Az Igazság ébredésének esztendejében 1927-ben

Az Országos Közművelődési Tanács

Mit vesztettünk?

Magyarország területe a trianoni békekötés előtt, Horvát-Szlavonországok nélkül.

282.870 négyzetkilométer volt, 18,264.533 lakossal,
Horvát-Szlavonországokkal együttesen pedig
325.411 négyzetkilométer, 20,886.487 lakossal.

A megcsonkított Magyarország

Az 1920 június 4-én aláírt békeszerződés és az utána következő apróbb határkiigazítások következtében területe

92.607 négyzetkilométerre
zsugorodott össze; e terület lakossága az 1910-i népszámlálás adatait véve alapul
7,599.246 lakos
volt. Elvették tehát Horvát-Szlavonországokon kívül területének
több mint kétharmad részét,
számszerint
190.263 négyzetkilométert.
Elszakították a lakosságnak
58 százalékát,
tehát több mint a felét, számszerint
10,665.287 lakost.
Horvát-Szlavonországokkal együttesen
elszakítottak tőlünk
232.804 négyzetkilométer területet,
13,287.241 lakost,
 vagyis a magyar királyság területének 72 százalékát, a lakosságnak 64 százalékát.

Hihetetlenül nagy veszteség érte az országot erdők, bányák, kohászati telepek elvételével, a vasúti vonalak teljesen ésszerűtlen szétszedésével, természetes folyórendszerének megbolygatásával, régi közművelődési intézmények megszüntetésével. Gyönyörű szép, fejlődő, haladó életet öltek meg, az erős ezeréves testet feldarabolták.
Lássuk, ki mit szerzett belőle a rút, nagy osztozkodáson Trianonban?

Mit kapott Csehország?

Mit kapott Románia?

Mit kapott Szerbia?

Mit kapott Ausztria, Lengyelország és Olaszország?

Mennyi magyar jutott idegen uralom alá?

A békét diktálok, hogy az erőszakosságnak némileg az erkölcsi alap látszatát adják, lépten-nyomon a nemzetiségi elv figyelembevételét hangoztatták, ez más szóval azt jelentette, hogy minden nemzetiség odakerül, ahová nyelvileg, fajilag és érzelmileg tartozik.
Hogy a Magyarországra kényszerített békeszerződés készítői mennyire nem voltak tekintettel az elvként felállított etnográfiai, néprajzi viszonyokra és hogy hamis adatokkal mennyire félrevezették a tájékozatlan amerikai és angol béketárgyalási küldötteket, azt az elszakított egységes magyarnyelvű területek széles sávja mutatja a térképen.
A népesség nemzetiségi eloszlásáról már a béketárgyaláskor terjesztett elő pontos térképet az Apponyi Albert gróf vezetése alatt levő békeküldöttség, de ott nem ez kellett. Hiszen a békediktálók művében csak hamis jelszó volt a néprajzi elv. A valóságban az alattomban Magyarországot megrohanó a háború folyamán áruló módon a szövetkezett ellenségekhez húzó cseheket és a világháború megindulásának első lökést adó szerbeket akarták a fegyverfogásért ígért jutalommal kielégíteni. Ezzel a jutalommal egyben főként a németgyűlölettel vezetett és a jövő megtorlástól félő Franciaország akarta a megjutalmazottakat szövetségeseinek megtartani. így lett konc és fizetési eszköz a szövetségi hűségért becsületesen vérzett és szenvedett, belső ellenségeitől megrágalmazott és bűnbaknak odaállított Magyarország.
A körülbelül negyedfélmillióra menő magyar lakosság elszakítása annál súlyosabb sérelem és veszedelem a magyarságra, mert a fölöttük uralmat nyert államok mindent elkövetnek, hogy fokozatosan megfosszák őket nyelvüktől és nemzeti kultúrájuktól. Az erőszakoskodások, a magyar nyelv elnyomása és a soraik közé ékelt idegen telepesek rajai mind a magyarság kipusztítását szolgálják. Földjeiket kisajátítják, vagy elviselhetetlen adóval terhelik birtokaikat, pénzügyi törvényeikkel, a tisztviselők önkényeskedésével pedig meggátolják gazdasági és ipari tevékenységük eredményes folytatását.
Az előbbi fejtegetésekben csak általánosságban említettük meg az elveszett iskolákat; de mert azoknak fenntartása vagy elharácsolása és elidegenítése összefügg az elszakított magyarság létérdekével, az egyes utódállamok szerint a következőkben fogjuk az iskolák ügyét megvilágítani. Nem mulaszthatjuk el annak a jogos panasznak megemlítését sem, hogy nemcsak az iskolákat foglalták el, hanem az iskolák szellemét is megrontják, még pedig hivatalos kényszerrel, amennyiben a még megmaradt magyarnyelvű iskolákban is rákényszerítik a magyar gyermekeket, hogy Magyarországot becsmérlő, meghamisított ismertetéseket, Magyarországot gyalázó költeményeket tanuljanak. A békeszerződésben biztosított kisebbségi jogok félredobásával tömegesen buktatják meg a középiskolák magyar tanulóit, hogy felsőiskolai kiképzésüket megakadályozzák, tehát alacsonyabb műveltségi fokra nyomják le őket.
Az üldözés elől, különösen volt magyar állami tisztviselők, ugyan nagyobb számban menekültek Csonka-Magyarországba s növelték lakosságának számát s apasztották bizonyos fokban az elszakított területek magyar lakosságának számát: de ez, számbavéve az időközi természetes szaporodást, nem igen változtat az 1910-i népszámlálás adatainak képén. Pedig az utódállamokban mindenféle mesterkedéssel igyekeztek az 1920-i népszámláláskor a magyarság számarányát csökkenteni. Így az idegen hangzású nevűeknek az uralkodó nemzetiségbe való kényszersorozásával, a zsidóságnak, Erdélyben pedig a székelységnek külön nemzetiségképen való feltüntetésével s egyéb igazsággal ellenkező, tudományellenes és önkényes módon törekszenek arra, hogy statisztikájuk minél kevesebb magyart mutasson ki. De mindez nem vezet célhoz, mert mégis pontos képünk van arról, hány magyar került idegen uralom alá.

Elszakítottak tőlünk kb. három és fél millió magyar lakost

 Magyarok az egyes elszakított területeken

Veszteségünk – számokban

 Ki mit kapott Magyarországból

További információk

Trianon öröksége

Európa legcsodálatosabb országába hentesbárddal vágott a trianoni diktátum. Máig azt híresztelik, hogy a nemzetiségi elnyomás és a háborúvesztés okozta.

Pedig ez csak féligazság, vagy inkább hazugság. Nézzük a tényeket. A háborút valóban elvesztettük, de emiatt egyetlen szövetségesünket sem csonkították meg ennyire, még a törökök is megvédték magukat. Csakhogy mi eldobáltattuk katonáinkkal a fegyvert, s védtelenül álltunk az oláh, rác, tót hordák betörésével szemben. Cáfolat nélkül tűrnünk kellett aljas mocskolódásukat, a ránk zúdított képtelen követeléseiket, s tétlenül néztük a Nyugatra ömlesztett propagandájukat. De még ez sem lett volna elég. 1919-ben kitört a gyülevész liberális, kozmopolita, internacionalista moszkoviták vezette vörösterror. Ezeknek a nemzetgyilkos, tehetségtelen, karrierista és parazita férgeknek köszönhetjük a vesztünket.

    Az sem igaz, hogy a „békéért” felelős nagyhatalmak nem ismerték a magyarországi helyzetet. Nagyon is tisztában voltak vele, csakhogy mindörökre példát akartak statuálni a bolsevizmus ellen. A legképtelenebb csalások, hamisítások ellenére próbálták a törvényesség látszatát kelteni. S ami a nemzetiségi politikánkat illeti… Már Szent István törvényben biztosította („Az egynyelvű ország gyenge és törékeny.”) népeinek egyenjogúságát. Mi vezettük be először a vallásszabadságot, s mindenkinek anyanyelvű iskolákat adtunk. Amíg Európában tűzzel-vassal irtották a nemzetiségeket (lásd franciák, spanyolok!), addig nálunk fölemelkedtek, művelődtek, gyarapodtak és szaporodtak. Úgy is mondhatjuk: a fejünkre nőttek. Mi soha nem toroltuk meg sem az 1849-es, sem a trianoni vérengzéseket, sőt megtiltottuk a kisebbségek fizikai és lelki elnyomását. Mert hittünk benne, hogy saját nemzeti méltóságunk biztosításához elengedhetetlen a mások önbecsülésének tisztelete. Ezt a szellemi-erkölcsi töltést hordozzuk mi a génjeinkben évezredek óta. Kár, hogy ebben aligha találunk partnerekre. De hogyan is várhatnánk megértést, minimális emberi-nemzetiségi jogaink megvédését azoktól, akik galádul szétszabdaltak, felosztottak bennünket.

    Európa újrarendezése nem képzelhető el a magyar kérdés megnyugtató megoldása nélkül. Tűrhetetlen, hogy népünk milliói ellenséges államokban kényszerüljenek élni. Az unalomig ismételgetett eszme, a nemzetek önrendelkezési joga is megkívánja a magyarság egységes, önálló állami létét. 1100 éves hagyományaink nem merülhetnek feledésbe, hiszen ezek fűzik össze a világban szétszórtan élő magyarságot.

    A magyar sorskérdések szinte reménytelenül nehezek, megoldásuk csak példamutató helytállással és összefogással lehetséges. Évszázados korparancsunk: szükség szerint alkalmazkodni a nagy népekhez, s a körülöttünk élő kisebbekhez; de lehetőség szerint fölvállalni és továbbvinni a magunk magyar ügyét. Miként a többiek, mi is szabad emberként és szabad nemzetként kívánunk élni. Ezt a jogunkat senki sem vonhatja kétségbe. Ezért ha kell, harcolni fogunk, s kitörünk a reménytelenségből. Ennek eredményétől függhet egész Európa sorsa is. Hiába ágálnak ellene a rosszhiszemű ostobák. Bízzunk a sikerben. Bízzunk a még lappangó vezérekben s az ártatlan magyar néptömegek erejében. Különben „fölolvaszt a világ kohója, s elveszünk, mert elvesztettük magunkat”.

    Trianon elfogadhatatlanul rendezte országok, nemzetek sorsát, milliókat taszított kisemmizett kisebbségi sorba. A nagyhatalmi imperializmus mellett utat nyitott a kisállamok imperializmusának. Önrendelkezés helyett csak kisebbségvédelmi jogokat adott, de megvalósításukkal senki se törődött. Így a „béke” kezdettől sikertelen volt. Mert a tartós biztonság nem engedheti, hogy népekkel dobálózzanak, s fütyüljenek hitükre, akaratukra, igazságosság, szabadság és jogegyenlőség iránti vágyukra. Súlyos felelősség terheli mindezért – a kisantant utódállamain kívül – elsősorban Franciaországot, Angliát, de az Egyesült Államokat is. Még az ilyenkor kötelező népszavazást is megtagadták tőlünk. 1920-ban így elcsatoltak 234745 km²-t (területünk közel 3/4-ét), 13096100 fő összlakosságot, köztük 3328300 magyar anyanyelvűt (népünk 1/3-át). Ebből Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia kapta a legtöbbet, lényegesen kevesebbet Ausztria, s elenyésző mennyiséget Lengyelország, ill. Olaszország. Magyarországnak maradt 92916 km² és 8 millió lakos.

    A Trianon utáni időszakban a kapitalizálódás s a gazdasági válságok miatt fokozódott a nép nyomora, s a „keresztény-nemzeti”, valójában konzervatív-feudális-klerikális Csonkaországban általános visszaesés következett be. Teljesen lerongyolódva, szándékunk ellenére, egy fanatizált „szövetséges” oldalán kényszerültünk az új háborúba. Egy hasonlóan elszánt, hódító birodalom ellen így nem lehetett meglepetés a katasztrofális vereség. A megbomlott idegrendszerű, igazságtalanságoktól fekélyes „úri Magyarország” ezzel – egy véres apokalipszis után – kiszenvedett. Feláldozta magát egy olyan szövetségesért, amely kötelezettségeit vele szemben már régen megszegte. Mindent egybevetve: a Horthy-rendszer összes szociális és egyéb visszásságával együtt is elsőáldozók bálja volt az utána következő, a legborúlátóbb várakozásokat is messze alulmúló bolsevizmushoz képest. Eléggé el nem ítélhető módon a győztesek engedélyezték Magyarország szovjet megszállását, és gyakorlatilag gyarmati-csatlósi sorba süllyesztését. (Jalta, majd Párizs volt a 2. Trianon!)

    Soha nem látott alvilági erők törtek a felszínre, a társadalom legaljasabb söpredéke, közönséges banditák és maffiózók ragadták kezükbe a hatalmat. A szocializmus és kommunizmus építése ürügyén minden emberit eltiportak, s totális, önző, gyilkos szellemi rabszolgaságot teremtettek. Elkobozták a magántulajdont, bevezették a terrort: az eltérő véleményeket s a szembenállást elbocsátással, deportálással, börtönnel, akasztófával honorálták, de a csöndes visszahúzódást is megtorolták. Egyedül a magyarság kelt fel rémuralmuk ellen 1956-ban, miközben egész Közép-Kelet-Európa birka módjára tűrt és hallgatott. Az össznépi forradalom és nemzeti szabadságharc soha be nem gyógyítható rést ütött a kommunizmus leronthatatlannak hitt falán.

    Kegyetlen vérengzések után megkezdték az ország rendőrállammá és pártállammá „konszolidálását”; az idegen érdekeket képviselő, szolgalelkű, tehetségtelen pártcsinovnyikok nyakunkra ültetését, hitünk és nemzeti tudatunk sárba tiprását, a társadalmi erkölcs és a kulturális értékek megsemmisítését. Tönkretették a mezőgazdaságot, a könnyűipart, s nyersanyag nélküli nehézipart, szovjet mintájú kolhozokat és tanácsrendszert szerveztek. 30 éven át folyamatosan lopták a közvagyont, s hazaárulással mesés kincseket gyűjtöttek. Az orosz szuronyok árnyékában úgyszólván tökéletesen működő elnyomó gépezetet sikerült létrehozniuk. Virágzott a protekció, a megfélemlítés, a besúgás, a zsarolás, a korrupció, a csalás, a hazugság és az elvtelen megalkuvás. Állig ért a nemzeti adósság, a lelketlenség és a kultúrmocsok. Egyidejűleg tudatos, körmönfont támadás indult a magyar élet ellen: békeidőben páratlanul barbár népirtás kezdődött, amely még ma is tart, és örökre kiheverhetetlen károkat okozott a nemzetnek.

    Ma a többség tudatzavarban szenved, és se megfelelő történelmi, se elfogadható nemzettudata nincs; de még önsorsával összefüggő jövőtudata és veszélytudata sem. Egész népünk beteg, s primitív biológiai szinten tengődik. A magyar társadalom sok vészterhes problémája közül a népesség fogyása a legsúlyosabb. Ma 10 millió 70 ezren vagyunk, vagyis 700 ezerrel (azaz 6,5 %-kal) kevesebben, mint 10 évvel ezelőtt. A háború óta soha ilyen alacsony nem volt a születés. Világelsők vagyunk az öngyilkosságban! Romlik az egészségi állapot, sok a korai halál. Terjed az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a koraszülés, nő a szellemi és testi fogyatékosok, az idegbetegek és depressziósok száma. Rohamos az elöregedés.

    1990-ben összeroskadt a világkommunizmus. Hazánk élen járt ebben a küzdelemben, s joggal reméltük, hogy végre az emelkedő nemzetek sorába lépünk. A parlamenttől és a kormánytól az elnyomottak felemelését, az üldözöttek rehabilitálását, az elkobzott tulajdonok visszaadását, a rablók és gyilkosok felelősségre vonását vártuk. Nem csodákat, csak igazságtételt; nem jólétet, csak tisztes megélhetést. Azóta sajnos kiderült: szó sincs semmiféle rendszerváltásról, csak elitváltás történt a hatalom csúcsain. Akik tönkretettek bennünket, ma is „vezetőink”. A nép tehetetlenül sodródik végzete felé. A helyzet napról-napra aggasztóbb. A lakosság életszínvonala, a dolgozók foglalkoztatottsága folyamatosan romlik. Állandóak az áremelések, elviselhetetlenek az adóterhek, úgyszólván stagnálnak a bérek. Küszöbön áll a katasztrófa és a teljes gazdasági-politikai összeomlás.

    Keresztény értékek és erkölcsi normák nélkül, önfegyelem hiányában a liberalizmus anarchiába, majd újabb zsarnokságba torkollik. A demokrácia lényege a rend és a szabadság, valamint a jogok és kötelességek egyensúlya. E nélkül nem lehet új gazdaságot és társadalmat építeni. E nélkül mindent elönt a szenny és a káosz, s győz a dekadencia, a középszer és a politikai szélhámosság. Mivel Trianon ma is súlyosan nehezedik ránk, hozzá kell látnunk, hogy sok évezredes kultúránk kincseit napfényre hozzuk. Passzív kesergés helyett ebből táplálkozva dolgozzunk országunk megerősítésén, nehogy az erősebbek teljesen összeroppantsanak! Izmosodnunk kell belül, s tartani kell magunkat kívül. Meg kell oldanunk belső problémáinkat, s meg kell maradnunk minél teljesebben a világban. Könnyhullatás és kardcsörtetés helyett következetesen cselekedjünk itt benn, s ezzel kifelé is nőhet tekintélyünk.

    Alapjában valamennyien egyet akarunk, szívünk egy közös célért dobog: az agyongyötört, megalázott, legázolt magyarságot szeretnénk fölemelni és igazságot szolgáltatni neki. Mert ha van nép a világon, amely ezt megérdemli, úgy a magyarság az. A mi fajtánk, a mi vérünk, a mi nemzetünk. Éljen akár a Csonkaországban, akár a Kárpátok alatt, akár messzi égtájakra száműzve.

    Zivataros korban sínylődünk, nagy idők szelét érezzük. Nem rajtunk múlik, hogy csupán tehetetlen szemlélők, s nem aktív résztvevők vagyunk. Ezekben az években, évtizedekben talán századokra eldől a világ s benne hazánk sorsa. Mindent meg kell tennünk, hogy talpra állítsuk a nemzetet. Hogy visszaadjuk elrabolt életkedvét. Hogy bekötözzük vérző sebeit.

    Aligha szólhatunk bele a „nagyok” dolgaiba. Nem dédelgethetünk hiú álmokat, de büszkén be kell töltenünk küldetésünket. Mindenekelőtt meg kell maradnunk, s meg kell gátolnunk, hogy ellenségeink elsöpörjenek vagy gályarabbá alacsonyítsanak. Dicsőséges múltunk, sok százados szenvedésünk, eredendő európaiságunk följogosít bennünket arra, hogy fizikailag, gazdaságilag és szellemileg megőrizzük önmagunkat, s megvédjük, ill. kiharcoljuk szabadságunkat. Jogunk van arra, hogy visszakapjuk, ami a miénk; hogy öncélúan magyar politikát folytassunk, s bárkivel szemben egyenrangú félként tárgyaljunk.

    Nem szolgálhatunk idegen célokat, nem válhatunk fölösleges, lenézett, kihasznált és önpusztító nemzetté. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy fajtánkat megmenthessük. Úgy kell vitorláznunk a világpolitikában, olyan határozott erőt és keménységet kell mutatnunk, s minden támadásra úgy kell válaszolnunk, hogy szomszédaink és a nagyhatalmak is méltányoljanak, tiszteljenek bennünket. Meg kell értetnünk a világgal, hogy az ősidőktől magyar Kárpát-medence egységének visszaállítása egész Európa érdeke, mert e nélkül soha nem lesz béke, nyugalom a térségben. Nincs szükségünk semmilyen megalázó szerződésre és egyoldalú lemondásra. (Az ukrán, a szlovák és a román alapszerződés, valamint a végzetes NATO- és EU-tagság a 3. Trianon!) Számunkra csak akkor lenne elfogadható egy konföderális alapokon álló Európai Unió (a mostani föderális gyarmatbirodalom helyett!), ha egy területileg is egységes magyar nemzettel tartozhatnánk oda, természetesen gazdasági, politikai és katonai függetlenségünk megőrzésével.

    A Szent Korona nevében vissza kell perelnünk magyarlakta területeinket, s meg kell óvnunk népünket a Kárpát-medencében. Ezt csak úgy tehetjük sikerrel, ha egy sérthetetlen falanxba tömörülünk, és a magunk magyar útját járjuk. Mert nincs „turáni átok”. Széthúzásunk csak idegen métely: a gyakori veszekedés, marakodás csírája, okai mindig a kívülről jött eszmék, a másféle észjárás, az ellenséges anyagi és politikai szándékok voltak. Trianon csak nekünk fáj, csak a mi ügyünk. Egyedül mi vagyunk az áldozat, mi ártatlan magyarok. Mindenki más bűnös, mindenki más tartozik nekünk! Rázzuk meg a világot, kiáltsunk rablót minden fülbe, hogy a süketek is térdre rogyjanak! Vesszen Trianon, vesszen a nemzetgyilkos bolsevizmus, liberalizmus és kozmopolitizmus!

    Eljött a mi időnk, nem tűrhetünk tovább. Ha választott vezetői sorra cserbenhagyják népünket, nekünk kell az élére állni. Meg kell felelnünk kötelességünknek, feladatainknak, vagy mindnyájan elveszünk. Ezt várják tőlünk kortársaink s porló őseink, ezt a sorsot szánta nekünk a Magyarok Istene. Előre hát a hazáért s a szabadságért, előre a szebb magyar jövőért!