Magyarország a világháborúban nemcsak a maga fenyegetett lététnek, hanem Ausztria határainak védelmében is rengeteg véráldozatot hozott, az orosz harctéren Galíciáért, az olasz harctéren a tengerpartvidék és Tirol megtartásáért annak az Ausztriának, amely szintén kézséggel osztozott a zsákmányon. E mellett Magyarország nagyobb arányban küldte a harctérre fiait, mint az osztrák tartományok, Tirolt kivéve.
A magyar királyságból 3,436.776 embert hívtak be a hivatalos kimutatások szerint, tehát a lakosság arányos kötelezettségéhez mérten harmadfélszázalékkal többet, illetõleg 125.000 emberrel kevesebb vonult be Ausztriában, mint a magyarországi arányszámban kellett volna.

a világháborúban, ezek közül a harctereken 380.774 esett el. A többi részint eltûnt, ismeretlen halott, vagy a fogságban, vagy a harctéren szerzett betegségben, járványos kórok következtében pusztult el.
A harcterekrõl visszakerült és sebeik miatt vagy betegségben elhaltak közül Magyarországon 77.192-õt temettek el. Ezek a hõsi halottak. Legtöbbet Budapesten temettek el, mégpedig 17.516-ot. A külföldön eltemetett magyar hõsök közül 101.878-nak nyugvóhelye ismeretes. A legtöbb sír Olaszországban ismeretes: 30.433.
A vármegyék közül a legtöbb halottja volt Békés, Zala, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Baranya és Torontál vármegyék lakosságának.
De súlyos véráldozat volt a sebesültek áldozata is. Annál súlyosabb, mert számosan, akiket meggyógyulásuk után visszavittek a harctérre, ismételten megsebesültek. A magyarországi hadbavonultak sebesültjeinek száma 1.536.000. így tehát a magyar hadbavonultak közül a honvédelmi minisztérium nyilvántartása szerint

Mai katonaságunk a csonka ország megvédésére sem elegendõ, nemcsak számbeli korlátozottsága, hanem hiányosságra kényszerített fölszereltsége miatt.
A trianoni béke sok gonosz és megalázó igazságtalanságai közt a határok megszabása mellett a legkiáltóbb az, hogy a körülöttünk levõ ellenséges hatalmakkal szemben, ha azoknak bármely okból eszükbe jut Magyarországot kényszerítéssel megakadályozni olyan elhatározásokban is, amelyek saját belügyei vagy gazdasági érdekei, nem védelmezhetjük fegyveres erõvel magunkat. A trianoni béke ugyanis 35.000 emberben szabta meg a magyar hadsereg létszámát s ezt is ahhoz a kényszerhez kötötte, hogy annak zsoldos hadseregnek kell lennie. Megtiltották a kiegészítõ keretek felállítását; a honvédsereget tehát nem az általános védõkötelezettség alapján és nem sorozás útján egészítik ki, hanem valósággal szegõdtetni kell a katonát. Természetes, hogy ilyen módon a megengedett létszámot sem lehet betölteni. Ebben a ránkparancsolt megszorításban az a szándék vezette természetesen a békediktálókat, hogy a magyarság ismert és a háború folyamán ellenségeink által eléggé tapasztalt katonai erényeit elsorvaszthassák azzal, hogy ne engedjék a katonának termett ifjúságot katonailag kiképezni. Ezzel szemben azonban szomszédainknál megvan az általános hadkötelezettség és fennállnak a hadkiegészítõkeretek; hadseregeik aránylag nagyobb békelétszámot értek el, mint amekkora hadsereget Ausztria-Magyarország tartott.

Csonka-Magyarország hadserege
így viszonylik a szomszéd államok haderejéhez

Egy másik kirívó korlátozás pedig nemcsak a fegyverek minõségének is durva szándékossággal való korlátozása, amivel állami önállóságunk és állami fenségjogunk a valóságos jognak fonákjává válik. Nem engednek több ágyút tartani száznál; de a tarackok kalibere sem lehet nagyobb 10 centiméteresnél; tehát tüzérségi támadást sem védhetünk ki az ellenség nagykaliberû ágyúival és tarackjaival szemben. Sõt, hogy a védelem még kérdésesebb legyen, még a gázmaszkok beszerzését is megtiltották. Csak 1927-ben sikerült, az olaszok támogatásával annyira enyhíteni a trianoni tilalmat, hogy rendõri célokra csekély számú páncélos autót, továbbá a kis sereg létszámához mért mennyiségû gázvédõmaszkot szerezhessünk be. Azonkívül katonai célra szolgáló légi jármûveket, továbbá tankokat sem használhatunk. Természetes, hogy a békerevízió kérdésének fölvetése kapcsán követelnünk kell ennek a lealázó képtelenségnek a megsemmisítését is, vagy amint azt a leszerelési értekezleten már fölvetették, a szomszéd államok hadseregei létszámának is ugyanolyan arányban való lecsökkentését.
A békeparancs még a hadsereg belsõ tagozásába is beavatkozott. Eszerint ma a következõ szervezete van a magyar honvédségnek; 7 vegyesdandár; 14 gyalogezred 3—3 zászlóaljjal, 7 kerékpáros zászlóalj, összesen 49 zászlóalj 196 géppuskával; a lovasság 4 huszárezred és 7 tüzérosztály és 4 önálló ütegbõl, összesen 100 löveggel; a dandárok kötelékében l-l híradó század, autóosztag, vonatosztag, van azonkívül 3 utász-zászlóalj.

A rengeteg területi és gazdasági veszteségen felül még jóvátételre is kötelezte Magyarországot a trianoni béke. Még pedig a megszálló hatalmak által elzsákmányolt óriási értékeken kívül bizonyos szolgáltatások szénben és élõ állatokban. A pénzbeli jóvátétel összegét nem is állapították meg végleg; ezt a gazdasági helyzetre való hivatkozással, midõn Magyarország különben is kénytelen volt pénzügyi rendbehozatala végett a Népszövetséghez fordulni kölcsön felvételéért, jórészt elodázták, anélkül, hogy veszedelmét elhárítottuk volna.
A békeszerzõdés törvényszerûség színében parancsoló határozatán kívül történtek azonban törvénytelen jóvátételi harácsolások is, amelyek már a csonka országot sújtották. Ilyen volt a megszálló román csapatok által elrabolt rengeteg élõ állat és gazdasági, vasúti anyag, gépek, papír stb., amelyek semmiképpen sem szolgálhattak, de nem is szolgáltak a megszállás költségeinek fedezésére, hanem a megszálló sereg tisztjeinek és részben legénységének birtokába jutottak vagy, mint a vasúti anyag nagy része, csupán harácsolásra szolgáltak és a harácsolok sem hasznosíthatták, hanem pusztulásnak engedték. E vandál pusztítás is rengeteg kárt okozott a megszabdalt országnak.
Azok az állami javak, valamint fölszereléseik, amelyek idegen uralom alá kerültek, aranykoronában tizenhat milliárdra rúgtak. Ehhez járulnak azok a károk, amelyek a különbözõ megszálló csapatok, fõképpen a románok fosztogatása okozott. Ez hiteles statisztikai adatok szerint huszonöt milliárd aranykoronát tett; ennyi vagyon semmisült meg a békeévek szorgalmas munkájával és megtakarításával szerzett részint az ország, részint az erkölcsi és gazdasági testületek, valamint a magánosok. Ebbõl a hatalmas összegbõl ugyanis a magánosok kára mintegy kilencmilliárdra rúgott. Budapest vállalatai és egyes lakosai a román megszállók jogtalan harácsolása következtében harmadfélmilliárd aranykoronát vesztettek. A vasút és a posta által bejelentett károk maguk 7400 millióra rúgtak. Ezekben a károkban azonban nincsenek benn és ki sem számíthatók azok a károk, amelyeket az okozott, hogy a termelõanyagok és eszközök (gépek, szerszámok, nyersanyagok) elrablása miatt sok mezõgazdasági és ipartelep tétlenségre volt kárhoztatva; a mezõgazdaság pedig sokáig nem bírta a legfontosabb élelmiszercikkek termesztését sem biztosítani a szükséges mértékben.

Magyarország történelmi joga úgyszólván egybeesik az ország földrajzi föltételeivel. Állami életének kialakulását is nagyrészt földrajzi alakulása tette lehetõvé. A honfoglaláskor itt talált aránylag nem nagyszámú népek: bolgárok, morva-szlávok, németek, dunántúli szlovének beolvadtak a magyarságba. Ez a X. és XI. század folyamán már megtörtént.
A nyugatról betelepült németek tartották meg leginkább egyes szigetekben nemzetiségüket, õk voltak a legtöbb városnak benépesítõi, az iparos, kereskedõ polgárság megteremtõi. De szabadalmaik élvezetében egészen hozzáidomultak a magyarsághoz, sok helyütt még viseletükben is, kivéve a XII. században betelepített, ínségkergette szászokat, akik Erdélyben mindig állam akartak lenni az államban. A németségbõl mindamellett különösen az értelmiségbõl igen sokan olvadtak be a magyarságba. A ma is tekintélyes számú német lakosságú falvak a török hódoltság utáni idõbõl eredõ, a puszta vidékeket benépesítõ telepítések; ez a német lakosság azonban általában azonosítja magát a nemzet örömeivel és bajaival.
A tótok német, sziléziai területrõl kezdtek települni a XIII. századtól fogva. A Kis-Kárpátok mentén a Vág mellett abban az idõben határvédõ székelyek laktak; Trencsén, Túróc, Liptó, Árva, Zólyom és Gömör egy rész is lakatlan erdõség volt. E lakatlan helyekre, irtásokra telepedtek le lassanként a tótok; késõbbi mese az, amit a csehek zsoldjában álló néhány tót író és a propagandisták hitettek el a teljesen tájékozatlan békeszabókkal s évtizedeken át folytatott történethamisítással a hiszékeny népekkel is, hogy a tótok azonosak a csehekkel és õslakói a most elfoglalt területnek. A tótok zöme azonban ellenáll minden csehesítésnek; annál is inkább, mert kultúrára fogékony, ügyes, szorgalmas nép. Az alföldi tót telepítések újabbkoriak, a török hódoltság utáni idõbõl erednek, amikor a pusztán maradt nagy területeket kellett benépesíteni és termõvé tenni; a megtelepedettekbõl igen sokan lettek jódú gazdák, s emelkedtek tekintélyes állásokra az értelmiségi pályán.
A románok Bolgár- és Görögország szélén fennállott Vlachiából (Oláhország) 1186-ban kezdtek átvándorolni a Duna balpartjára. Fõleg hegyi pásztorkodással foglalkoztak, de a bolgárok és görögök gyakran alkalmaztak oláhokat zsoldosokul s így sokan beleszoktak a katonáskodásba is. Éppen azért, midõn Angelos Izsák görög császár az adó meg nem fizetése miatt elvette nyájaikat, fegyveresen fölkeltek ellene; de a rendes görög hadseregtõl vereséget szenvedtek. A görögök bosszújától félve vándorolt át a Dunán egy nagyobb csoportjuk, amely a kunokkal szövetséget kötött; más részük ellenben ott maradt a Balkánon; de ezek közül is sokan a késõbbi harcok következtében fajtestvéreik után vándoroltak. Az 1222-24-es okiratok tanúsága szerint az Olt mellett találjuk már õket a besenyõkkel együtt; de már III. Béla, midõn 1182-ben Andrornillos görög császár ellen harcolt, telepített a Balkánon maradt oláh népbõl pásztorokat, katonákat. Hogy a románok õslakói lennének Erdélynek, mint a dákok leszármazói, a XVIII. században költött mese. Ellene mondanak ennek a folyók és városok nevei is, amelyeknek római neve nem maradt meg, hanem a románok a beköltözésükkor talált neveket használták eloláhosítva.
Természetes, hogy ilyen kézzelfogható bizonyítékokat eltagadnak vagy elhallgatnak külföldi pártfogóik elõtt. Szapora nép lévén, a románság századokon át erõsen gyarapodott számbelileg, annál is inkább, mert nem lévén Erdélyben külön nemzet, mint a magyar székely és szász, nem vett részt, hacsak nem mint zsoldos, a hadviselésekben. A hódító hadak elõl is menedéket talált a hegyek közt. 1733-ban a hivatalos román egyházi összeírás szerint még csak 425.000 román volt Erdélyben; ez a szám nem egészen két évszázad alatt megnégyszerezõdött.
A szerbek vándorlása a Morava, Ibar, Lim és a Zeu völgyeibõl csak akkor indult meg Magyarország felé, midõn IV. László züllött kormányzása alatt sógora, Dragutin István szerb király Boszniát és a mácsóí bánságot kezébe kerítette. De I. Károly 1319-ben már visszafoglalta Mácsót. 1389-ben a rigómezei ütközetben elesett Lázár szerb fejedelem, fia István meghódolt Bajazidnak s török csapatokkal szállt Magyarország déli részeibe, ahol rabolt és pusztított. Ekkor keletkezett a „vadrác" kifejezés. 1406-ban Lazarevics István meghódolt Zsigmond magyar királynak és Szerbia 1459-ig Magyarország melléktartománya volt. Ez idõben költöztek át nagyobb számmal magyar területre a szerbek, nevezetesen a török nyomás elõl menekülõ rasciabeli rácok 1439-ben a török elõl Brankovics György is Magyarországra menekült. Rác kereskedõk egészen a fõvárosig vándoroltak, õk alapították Csepel szigetén Ráckevét. 1481-ben, midõn Kinizsi Krusócig üldözte a törököket, ezektõl menekülni akarván, Kinizsivel 50.000 szerb költözött át Magyarországba. 1526 után, mint török zsoldos sok szerb költözött be az elõbb színmagyar Bács-Bodrog magyar Bács-Bodrog vármegyébe, amelynek 1597-ben már 35 rác községe volt. A rácok felhatoltak egészen Komáromig: templomaik s papjaik de úgyszólván hívõk nélkül ma is vannak például Vácon, Kecskeméten, Székesfehérvárott. De a szerb lakosság ezeken a helyeken idõvel kihalt vagy elköltözött, Budán a Tabán is Rácváros nevet viselte, mert a török kiûzése után nagyrészt szerbek telepedtek ott le; templomuk és iskolájuk ma is itt van. Midõn 1690-ben a kezdetben sikeresen harcoló szerb fölkelõket, valamint az õket támogató császári csapatokat a törökök megverték, a fölkelés lelke Csernovics Arzén ipeki pátriárka, miután I. Lipót császártól bizonyos kiváltságokat kapott 36.000 családdal, mintegy 180-200.000 lélekkel átkelt Belgrádból a Száva balpartjára. Akkor még nem volt szándékuk a szerbeknek az ittmaradás, csak azt akarták biztonságban bevárni, míg a császári csapatok elfoglalják Ó-Szerbiát s õk visszatérhetnek igazi hazájukba. Ezek a szerbek tehát menekültek voltak, akiket a császári kormány különbözõ kedvezményekkel már akkor felhasznált a magyarok ellen, amint felhasználta õket 1848-49-ben, amiért köszönetül kihasította nekik az 1850-tõl 1861-ig fennállott Vojvodinát, persze német tisztviselõk vezetése alatt.

A ruténok vagy kisoroszok Galíciából a csehekkel együtt a XTV. században kezdtek átszállingózni. A magyar földesurak szívesen fogadták õket, hogy a lakatlan erdõvidéken munkaerõt kapjanak. 1397-ben Korjatovics Tódor podoliai herceg is beköltözött házanépével és Munkácson görögkeleti szerzetesek számára kolostort is épített. A háborúk következtében a Felvidéken is megcsappant a magyar és német lakosság száma, ellenben a kisoroszok elszaporodtak és lassankint elkerültek Abaúj, Zemplén, Ugocsa, Szatmár és Szabolcs megyékbe is. 1646-ban egyesültek a kath. egyházzal és még szorosabban simultak a magyar nemzethez. A körül nem határolható ruténlakta földnek Csehországhoz csatolása mind a földrajzi, mind az etnográfiai, mind a történelmi elv és igazság legkiáltóbb megsértése.

Európában Pirenéi-félsziget, az angol-skót szigetek, Skandinávia és az olasz félsziget mellett a régi Magyarország az, amely a lehetõ legtökéletesebb földrajzi egység képét tárja elénk. De még tökéletesebb egységes terület, mint az olasz félsziget, amelyet az Alpok és Appenninok két nagy részre tagolnak, valamint Skandinávia magas hegyvidékre és síkvidékre oszló földje, ahol két külön ágú rokonnép vált szét etnográfiailag is elhatárolt államra. Ezt az egységet a síkot körülölelõ Kárpátok ideális határjelölõ koszorúja alkotja, s a Kárpátokból eredõ vizek, a szorosokon áttörõ két kisebb folyón kívül mind a magyar medencében egyesülnek és a Dunába ömlenek, amely viszont a jól megszabott déli határt képezte ki. Csakis nyugat felé mosódik el egy darabom, nevezetesen a Dunántúlon a természetes határ az Alpok beágazó nyúlványai miatt.

Ezt az egységet akarta megbontani a trianoni béke. Ezeréves ittlétünk alatt többször megkísérelték ezt a hódító hatalmak; de a természet erején végül is kudarcot vallott mesterkedésük. A földrajzi egység természeti ereje ostromolja már kezdettõl fogva a trianoni békét is, mert ez irányítja az e medencében lakó bármilyen fajú nép gazdasági létföltételeit.

Csonka-Magyarország igen is föltétlenül rá van utalva az elszakított részekre, mert szükségleteinek, ipari nyersanyagainak jelentékeny része onnan kerül ki: az épületfa, a különbözõ ércek, a só. De viszont az elszakított részek lakosságának gazdasági érdekei is, némely határszéli rész kivételével, a nagy magyar medencére vannak utalva. így a Felvidék Magyarországból kénytelen beszerezni gabonáját. Százezreknek adott munkát a magyar Alföld. Ennek elzárását fõképpen a tótok érzetek meg, és ha tovább tart ez az állapot, még jobban nyomorba kell süllyedniök, mert semmiféle erõszakolt vasúti politikával nem lehet tartósan legyõzni a természetes közlekedõ vonalakat, amelyeket a folyók völgyei jelölnek ki. így kell az erdélyi medencének is a Maros völgyén át érdekközösségben egyesülni a magyar medencével, mint ahogy már a honfoglalás korától fogva megvolt a szoros gazdasági érintkezés a két országrész között. Annál sürgetõbb ez most, a nagy gazdasági fejlõdés mellett. Magyarország gazdasági létérdeke szorosan összefügg az elszakított részek visszaszerzésével. Tudatlanság biztathat csak valakit azzal, hogy ezt a természeti törvényt ideig-óráig tartó s könnyen kijátszható vagy megsérthetõ szerzõdésekkel pótolni lehet.

A trianoni békeszerzõdés igazságos megváltoztatásának szükségessége immár kétségtelenné vált mindazok elõtt, akiknek szemét nem homályosította el a háborúból megmaradt gyûlölet és kapzsiság. Ennek igazságáról immár egyre hangosabb szóval tesznek tanúságot a volt ellenséges országok legkiválóbb államférfiainak és tudósainak nyilatkozatai. A békeszerzõdések sérthetetlenségének legendája volt ellenségeink között is oszlóban van, mert mindenki érzi, hogy az ilyen béke egész Európára veszedelmet jelent s ha ki akarnak tartani mellette, újabb háborúk üszkét vetik el. Tudni kell azonban nekünk magyaroknak is, kik az ellenséges táborban a barátaink, s ezek hogyan érvelnek igazunk mellett.

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs béke Európában" címû mûvében Magyarországról a többi között ezt írja:
Magyarország szenvedte a legsúlyosabb területi és gazdasági megcsonkítást. Ez a szegény ország, amely egykor a civilizációt és a kereszténységet is megmentette, olyan kegyetlen bánásmódban részesült, amelyre nem találni magyarázatot, hacsak nem a szomszédos népek prédára való vágyában és abban a tényben, hogy ezek az alantasabb népek, látván az erõsebb legyõzését, teljes tehetetlenségre kívánták kárhoztatni. Tényleg semmivel sem lehet igazolni azokat az erõszakos rendszabályokat és azt a kizsákmányolást, amely magyarföldön történt. Ami Magyarországon a román megszállás során lefolyt, a rendszeres rablást és rombolást sokáig igyekeztek titkolni. A háború után Magyarországtól mindenki áldozatot kívánt és nem akadt senki, aki érdekében egy békülékeny, jó szót szólt volna...
Valamennyi hadviselõ állam közül talán Magyarország az az ország, amely lakosságának számához viszonyítva a legtöbb halottat vesztette: a Habsburg-monarchia tudta, hogy számíthat a magyarok hõsiességére s a legvéresebb vállalkozások tömeggyilkosságára jelölte ki õket. így ez a kicsiny nép ötszázezernél több halottat és tömérdek hadirokkantat áldozott fel.
Egy nép, amely olyan szellemi jókon van, mint a magyar, elfogadhatja jelenlegi status quoját ideiglenes szükségül, de remélhetjük-e mi, hogy nem jog igyekezni mindent visszaszerezni, amit igazságtalanul elveszett és nem lesz-e néhány éven belül újabb és rettenetesebb háború.

Ugyancsak Nitti írja „Európa hanyatlása és az újjáépítés útjai" címû mûvében a következõket:
Az összes legyõzött országok között Magyarországon él leghatalmasabban a nemzeti érzés. Bizonyos, hogy a büszke és kitartó magyar nemzet még talpra jog állani és senki sem hiszi, hogy Magyarország sokáig tûri a trianoni szerzõdés kemény rendelkezéseit. A magyar bíboros hercegprímástól kezdve az utolsó parasztig senki sem nyugodott bele mai sorsába. Magyarország ezer éven át nagyon sokszor megmentette Európát és a kereszténységet az ázsiai betörésektõl és ma is Európa legfontosabb bástyája a bolsevizmus ellen.
A háború után három évvel Budapesten még mindig ott voltak a szövetségközi katonai ellenõrzõ bizottságok. 1922. április 15-ig ott volt az angol katonai bizottság 19 tisztje és 18 altisztje. A franciának 22, illetve 48, az olasznak 33 és 62, a japánnak 6 tisztje volt ott. Április 15-e után csökkentették a missziók létszámát. A missziók tagjai nemcsak, hogy általában elsõrangú szállodákban éltek a magyar állam költségén, hanem fizetésüket is saját országuk pénznemében kapták. A természetben kapott szolgáltatáson és e fizetésen kívül a katonai misszió tagjai még más járandóságot is kaptak.
A jóvátételi bizottság, valamint a határmegállapító bizottság és a katonai bizottságok kiadása akkora, hogy amikor olvassuk, megalázást és borzalmat érzünk. Nitti nyilatkozatai közül legérdekesebb talán „A béke" címû könyvének magyar fordításához fûzött elõszava, melyben a többi között ezt mondja:
A versaillesi szerzõdés és a saint-germaini, trianoni, neullyi szerzõdések a legbecstelenebbek, amelyeket csak ismer a modern történet. Ezek Wilson valamennyi elvének megtagadását jelentik és megszegését mindannak, amit az antant a háború alatt hirdetett.
Egyetlen néppel sem bántak el azonban gonoszabbul, mint a magyar néppel: egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét s raboltak ki jobban. Magyarország lakosságának szétosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja.
A magyaroknak nincs többé fegyverük s nincs pénzügyi eszközük sem, a lelkük azonban szilárdabb, mint valaha volt. Nem lennének annak a nemes és lovagias nemzetnek sarjadékai, amely megmentette Európát a barbárok beözönlésétõl, ha megtörtek volna a fájdalom eme korszakában.
Az angol, francia és amerikai írók közül többen elismerték Magyarország megcsonkításának igazságtalanságát. Egyikük sem akart azonban rámutatni arra, hogy ki volt a felelõs ezért a bûnért. Amikor én mint Olaszország miniszterelnöke résztvettem a nemzetközi konferenciákon, már túlkésõ volt a szerencsétlenség elhárítása: sokat szenvedtem azonban ezért a bûnért, amelyet ilyen könnyelmûen követtek el s ma is kérdem, miért követelték Clemenceau és munkatársai, - õket az a gondolat vezette, hogy szolgálatot tesznek ezzel azoknak az államoknak, amelyeknek elõ kell segíteniük a francia hegemóniát, - hogy ilyen lehetetlen módon osszák jel az õsi magyarföldet.
A magyar nemzet rá fog találni a maga útjára.

James Bryce viscount, a kiváló angol történetíró, az oxfordi egyetem volt tanára, aki több ízben volt miniszter és Washingtonban nagykövet, a trianoni békeszerzõdés törvénybeiktatásakor az angol felsõházban hosszabb beszédben ítélte el a békeszerzõdés igazságtalanságait s a többi közt ezt mondta:
Magyarország Európa legrégibb királyságainak egyike, melyben rendkívül szabadságszeretõ nép él. Magyarország nevezetes szerepet játszott a világtörténelemben, sok századon keresztül küzdött a szabadságért a Habsburgok ellen és mindig meleg rokonszenvvel viseltetett Anglia iránt. Bebizonyítható, hogy miniszterelnöke, Tisza István gróf a háború kitörését megelõzõ tárgyalásokban arra törekedett, hogy meggátolja a háborút.

A párizsi békekötések túllõttek a célon. A nemzetiségi önrendelkezés elvét egyszerûen az ablakon dobták ki oly esetekben, midõn az lett volna a helyes, hogy alkalmazzák. Vegyük például a székelyek esetét. Ezek Erdély határszélein laknak a moldvai határ és Marosvásárhely között. Miért ne lehetett volna a magyar határt úgy megvonni, hogy Erdély magyar részeit és a Székelyföldet magába foglalta volna. És ha ez nehéz lett volna, miért nem oldották fel a kérdést korridor útján, mely a székelyeket Erdély magyar lakosságával kötné össze. Vagy miért nem biztosítottak nekik autonómiát, ahelyett, hogy ezt a tiszta magyar népet az idegen és nem óhajtott román uralom alá rendelték, amely már is megmutatta, hogy mire használja fel a szerencsétlenül neki adott hatalmat.
Megbocsáthatatlan, hogy tiszta magyar városokat, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Arad Romániának adtak, azon ürügy alatt, hogy vidékük jelentõs mértékben román lakosságú. Mert ez azt jelenti, hogy ezeknek a városoknak, honnan a felvilágosodás kiáradt a vidékre, honnan a falvak lakossága a magasabb civilizációt, a kultúrát kapta, értelmes, mûvelt, kereskedõszellemû lakosságát kiszolgáltatták és feláldozták az alacsonyabbrendû, mûveletlen néptömegeknek s az egész ország kárt szenved amiatt, hogy a magasabb kultúra háttérbe szorult.

Pozsonyt a cseheknek adták, hogy dunai kikötõjük legyen. De nem volt szükséges e célból túlnyomóan magyar lakosságú területeket odaadni a cseheknek. Pozsony és Kolozsvár jeles egyetemeit elvették a magyaroktól.
Azt mondják, hogy gondoskodtak a kisebbségek védelmérõl. Máris kitûnt, hogyan védelmezik a kisebbségeket: úgy, hogy a románok tûzzel-vassal irtják a magyar nyelvet és terjesztik helyette a románt. Mióta a románok bevonultak az országba, napirenden vannak a zaklató vallási és faji üldözések.
Amit a nagyhatalmak mûvelnek, nem egyéb, mint hogy régi bajokat új bajok teremtésével próbálnak gyógyítani Wilson 14 pontja elhagyásával.
Reméljük, hogy Magyarország ismét újjászületik. Én nem féltem Magyarország jövõjét, mert ami egy országot naggyá tehet: az a néplélek, és a magyar nép lelke nem törött meg.

A francia parlamentben a trianoni békeszerzõdés igazságtalanságának hatása alatt a képviselõk egy magyarbarát csoportot alakítottak. E csoport elnöke Charles Tisseyre: „Egy diplomáciai tévedés: A megcsonkított Magyarország" címû könyvében ezt írta:Itt az ideje revideálni nemcsak a békekötéseket, hanem az eszméket is, melyek annak alapjául szolgáltak. Régebben Magyarország barátja volt Franciaországnak: Rákóczi, Kossuth korában. Az 1885. évi budapesti iparkiállítás alkalmával tüneményes fogadtatásban részesítették a franciákat, amint azt Francois Coppée leírta. Tüntettek mellette 15 évvel a német-francia háború után is. Tisza volt az egyetlen, aki a világháború ellen szót emelt. A háború idején a franciákat nem háborgatták. A vége mégis Magyarország megcsonkítása lett, azon hamis vád alapján, hogy a magyarok elnyomták a nemzetiségeket. Az igazság éppen ellenkezõ. Ezer esztendeje laktak együtt, ha elnyomták volna, régen megsemmisültek volna.
A magyarok áldozatai lettek a saját liberalizmusuknak.
Iskolákat tartottak fenn a nemzetiségek számára. A románok ellenben becsukták a békekötés óta a magyar iskolákat Erdélyben.
A területcsonkítás erõszakos és igazságtalan volt. Erdély fõvárosa, egyetemi város, magyar mûveltséggel. Mátyás király szülõvárosa. Kegyetlen gúnyja a sorsnak, hogy ez most román város legyen. A román fõ jellemvonása a brutalitás, az arrogancia, a korrupció, náluk csak baksissal lehet boldogulni.
Miért adták oda a 600.000 székelyt, a legrégibb magyar törzset? Nem ismeri a magyar történelmet, aki azt hiszi, hogy ezekbõl valaha románok lesznek. Erdélyben odaadták a szászokat is megkérdezésük nélkül, azzal, hogy ezek nem magyarok. Ráadásul még 100.000 magyart Erdélyben s még többet Erdélyen kívül.
De legmeglepõbb és botrányos, hogy Ausztriához is, mely inkább felelõs a háborúért, három vármegyét akartak átcsatolni. A soproni népszavazás mentette meg egy részét. Miért nem rendeztek népszavazást másutt is Magyarországon, mint Sziléziában. Az ezeréves politikai egységbõl csináltak három újat, mely még vegyesebb nemzetiségû. Egészséges gazdasági egységbõl csináltak betegeket.
Magyarország határait ezer év óta a Kárpátok alkották. Ezt õk valahányszor elvesztették, mindig visszafoglalták. Elõbb-utóbb ismét meg fogják kísérelni. Vízrajzi helyzetük is kényszeríti rá, mert az Alföld ki van téve az áradásoknak Mindig felszabadították magukat idegen uralom alól, mert a szabadságszeretet szívükbe van vésve. Háborút fognak indítani annak visszafoglalására. Azt mondják, hogy nekik négy Elszász-Lotharingiát csináltak. Négy szobrot emeltek ennek jelképéül a budapesti Szabadság téren. Jelvényt viselnek, ezzel a jelszóval: Nem, nem, soha!

Az a politika, melyet Franciaország követ katasztrófára fog vezetni. Közép-Európát feldaraboltuk. Magyarország gazdasági egységét szétromboltuk. Béke helyett új tûzfészkeket csináltunk. Elidegenítettük Magyarországot, ahol annyi barátunk van. Vissza kellene állítani azt az állapotot, amelyet a trianoni béke elrontott.

Mit mond Lloyd George a békeszerzõdés revíziójáról?

Lloyd George 1927-ben egy magyar emberhez intézett levelében ezt írta: Az angol közvélemény teljesen megérti, hogy sem a magyar nép, sem a miniszterelnök nem voltak felelõsek az 1914. évi katasztrófáért, hanem, hogy bizonyos teljesen tiszteletreméltó indító okok sodorták bele õket. Ezért Anglia érzelmei, melyek Kossuth Lajos ivadékai irányában mindenkor barátságosak voltak, a világháború eseményei nyomán sem váltak keserûvé. Mostani szavaimat inkább elvekre, semmint tényekre alapítom. Vizsgálat nélkül nem alkothatok véleményt arról, vájjon tisztán magyar határlakosságot tényleg akarata ellen Csehország, Románia és Jugoszlávia annektált-e? Egyetértek azonban abban, hogy a cseh parlament 12 magyar képviselõjének tiltakozása erõs príma facie ennek a vizsgálatnak a létjogosultságára. Én nem voltam tagja annak a konferenciának, amely az önök békeszerzõdéseinek feltételeit meghatározta és ezért nem ismerem az okokat, melyek a mai határ megállapítására mérvadók voltak. Az 1919-1920-i békeszerzõdések együttes komplexumát illetõen azonban világosan kijelenthetem, hogy megalkotói azokat sohasem tartották a megváltoztathatatlanságig tökéleteseknek. Azoknak az államférfiaknak a gondolkozása, akik az említett szerzõdésekrõl a szövetséges és társult hatalmak képviseletében tárgyaltak, világosan kifejezésre jut abban a gondosan megfogalmazott levélben, melyet Clemenceau, mint a békekonferencia elnöke 1919 június 16-án a német delegációnak írt és amelyben kijelentette, hogy a szövetségesek nézete szerint „ez nem csupán igazságos elintézése a világháborúnak, hanem alapul szolgál, amelyen Európa népei barátságban és egyenlõségben együtt élhetnek".Mi mindannyian világosan elismertük annak lehetõségét, hogy a békeszerzõdések bizonyos klauzulái és rendelkezései eszmecsere, döntés és esetleg revízió tárgyává is tehetõk ama nagy bíróság által, melyet a békeszerzõdés elsõ pontja megszervezett, vagyis a népszövetség által. Az európai béke csakis a minden nemzet irányában való egyforma igazságosság alapján lehet állandó.

Rothermere lord, a Daily Mail-nek, a világ egyik legnagyobb lapjának tulajdonosa, aki 1927. év elején Budapesten járt, lapjának június 21-i számában világszerte feltûnést keltõ cikket írt „Magyarország helye a napon, - Közép-Európa megmentése" címmel. Ez a cikk minden eddigi megnyilatkozásnál hatalmasabb visszhangot keltett. Benes a cseh külügyminiszter rágalmakkal akart szembeszállni a cikkben foglalt igazságokkal, de eredménytelenül.

A magyar kérdés a lord nagyhatású cikkével immár véglegesen a világ lelkiismeretének színe elé került. A cikk hatása alatt Magyarországon megalakult a Magyar Revíziós Liga, amely itthon is, külföldön is igyekszik állandóan ébrentartani a Magyarországon elkövetett igazságtalanságok jóvátételének kérdését. A nevezetes cikk fõbb részei a következõk:
Közép-Európát teleszórták Elszász-Lotharingiákkal. Midõn az 1871-i frankfurti békeszerzõdés ezeket az ikertartományokat elszakította Franciaországtól, már meg is vetette az új európai háború alapját. Ugyanezt a kontármunkát végezte el, csak fokozott arányokban az a békeszerzõdés, amely a régi osztrák-magyar monarchiát darabokra osztotta. Közép-Európa féltucat pontján elégedetlen faji kisebbségeket teremtett; bármelyikük új bonyodalom kezdõ oka lehet.
Három békeszerzõdés rendezte újból Közép-Európa térképét. E három szerzõdés közül az utolsó s egyben a legmeggondolatlanabb a trianoni szerzõdés volt, melynek aláírására Magyarországot 1920 június 4-én felszólították. Ahelyett, hogy kibogozta volna az ott élõ nemzetiségek kölcsönös viszonyát, még jobban összecsomózta azt. Mélységes az elégedetlenség, amelyet ez a szerzõdés teremtett. Az európai kontinens e részének minden elfogulatlan szemlélõjének világosan látnia kell, hogy mennyire szükséges az elkövetett hibák jóvátétele.
A közép-európai országok új határai önkényesek és nem gazdaságosak. Ennél is nagyobb hibájuk, hogy igazságtalanok, s ez állandó veszedelem Európa békéjére.
Felfogásom szerint megjött az ideje, hogy a szövetségesek, akik azt a bizonyos, önkényesen papírra vetett trianoni szerzõdést aláírták, az elmúlt hét esztendõ tapasztalatainak világánál felülvizsgálják az akkor megvont határokat. Ha valamely határmegállapítás hét év próbája után sem vált be, nagy a valószínûség, hogy az a határmegállapítás gyökerében egészségtelen.
Hogy hogyan és mikép kellene a Magyarországra erõszakolt békeszerzõdés feltételeit megváltoztatni, arra nézve meg kellene kérdezni az érdekelt területek tarkán kevert népségét. Volt idejük fontolóra venni, mely nemzetiséghez forrasztja õket ösztönük és érdekük. A népszavazás ellenõrzését a vitás területeken az Egyesült-Államoknak vagy valamely más, nem érdekelt államnak kellene gyakorolnia. Az elszakított területek erõs magyar részein ugyanis bõségesen bebizonyult már, hogy a magyar lakosság nem élvezi a szó és vélemény ama szabadságát, amelyet a trianoni szerzõdés számára biztosítani kívánt.
Én a közép-európai helyzet revízióját azért sürgetem, mert igazságos is, célszerû is. Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, hogy nemzeti fejlõdésük reményei teljesüljenek, nagy mértékben szorulnak a külföldi tõkére. Ez azt jelenti, hogy veszteglés s talán pusztulás és felborulás fenyegeti ezeket az országokat, ha nem tudják London és New-York bankházait megnyugtatni afelõl, hogy már nem fenyegetnek még mindig esedékes határkérdések, amelyek a kölcsönöket veszélyeztetik.
A Balkánt nemzedékek óta a nemzetközi bonyodalmak gyújtópontjának tekintették. Ott tört ki a nagy háború. Most pedig a szövetségesek békeküldöttjeinek hézagos ismeretei és elsietett döntése folytán a Balkán régi veszedelmei az eddiginél is sokkal szélesebb területre áradnak széjjel. Ami a trianoni szerzõdésben száraz dudva, ami benne hulladék rõzse, azt onnan ki kell takarítanunk, még mielõtt valamely odatévedt szikra lángra lobbantaná. Késõn lesz jönnünk, mikor a láng már kicsapott.
Kis államok szûk szemhatára, elõítéletei nem állhatják el az európai biztonság útját.
Magyarország éppen nem bánta, hogy különválhatott a csehektõl, horvátoktól, románoktól, akikkel a kettõs monarchiában össze volt kovácsolva. Csakhogy velük együtt elvesztett csaknem 3,500.000 faja és nyelve szerinti magyar lakost is. És területi veszteségei egész fa-, só-, és vaskészletének, szóval a csaknem kizárólag mezõgazdasági nép három legfontosabb nyersanyagának elvesztésével is jártak. Tetejébe még oly kegyetlen volt a békeszerzõdés, hogy rendelkezéseinek alapján Magyarország Ausztriának nagy mennyiségû épületfát volt köteles szállítani, holott az épületfát saját szükségletére is importálni kénytelen.
A békeszerzõdésben vállalt kötelezettségeit Magyarország úgy teljesítette, hogy a szövetségeseknek soha vele gondot nem okozott.

Örömmel látnám külügyi kormányunkat azon az ösvényen, amelyen Nyugat államainak Olaszország mutatta az utat, amikor Magyarországnak segítséget nyújtott. Magyarország természetes szövetségese Britanniának és Franciaországnak. Jussa van neki is a napfényhez.
1849-ben, Kossuth szabadságharcának leveretése idején, a magyar nemzet vezére menhelyet és rokonérzést talált Angliában. Magyarország Nyugat-Európa felé tekint, amikor nemzetközi barátságot keres. Itt a pillanat, hogy vele a barátságot megpecsételjük.
Ezt a magyar népet, amely mögött ezer esztendõ nemzeti és alkotmányos hagyománya áll, amely hõsiesen megvédte a középkori Európát a törökök ellen, amelynek a saját Magna Chartája, az Arany Bulla, 1222-bõl ered, tehát a miénknél csak hét évvel fiatalabb, ezt a magyar népet valóban nem olyan bánásmód illeti, mint valamely újonnan támadt Balkánállamot s annak kiforratlan intézményeit és tapasztalatlan politikusait.
Erõszak vagy fenyegetés útján a békeszerzõdéseket megváltoztatni bizonyára nem lehet. Bármelyik egykori szövetséges vagy ellenséges nemzet akarná is fegyverrel újból megváltoztatni Európa térképét, szemben találná magát - az önfenntartás ösztönénél fogva - a szövetséges hatalmak egyesült erejével. De ha a bankok, melyek Közép-Európa újonnan alakult államainak felsegítésére hivatottak, bölcs pénzügyi óvatossággal járnának el, ennek jótékony és megnyugtató hatása volna. Ha a sérelmes határok józan kiigazítását e hatás nyomán alapossággal és higgadtan lehetne eszközölni, ettõl a világ békéje nemhogy veszedelembe nem kerülne, hanem inkább szilárdabbá válnék.
Ezt a cikket követte aztán több más is, részint Rothermere, részint mások tollából, s bátran mondhatjuk, hogy Magyarország és a magyar ügy barátai napról-napra szaporodnak. De egyfelõl éppen ez a tény teszi ellenségeinket ellenállóbbakká, erõszakosabbakká, másfelõl pedig legyen mindenki azzal tisztában, hogy a gesztenyét a számunkra senki kikaparni nem fogja. Barátaink megtették azt, hogy a nagyvilág figyelmét felhívták a magyar ügyre, s ma már nem vagyunk agyonhallgatott, számba sem vett nemzetecske, hanem igenis, világszerte van már ma

A külföldnek ezt az érdeklõdését, a felénk irányított figyelem kihasználását nekünk kell elvégeznünk. Mert végeredményben egyetlen egy külföldi sem fog tûzbe menni a mi bajunk, szerencsétlenségünk miatt. A jobbérzésûek odakint most felfigyelnek, mert nagynevû vezetõik bizonyítgatják elõttük, hogy velünk igazságtalanságok történtek. Hajlandók is nekünk segítséget nyújtani. De többet nem! Csak segítenek, de a mi kötelességünket helyettünk el nem végzik.
A mi kötelességünk ismerni minden parányi részletében a magyar igazságot és hirdetni azt itthon, meg a külföldön. Hirdetni nem a lárma, a semmitmondó frázisok hatástalanságával, hanem az adatok igazságainak gyõzhetetlen erejével. Senki nem lehet elég nagy ahhoz, hogy kicsinyelje ezt a kötelességet és nem lehet olyan kicsi, hogy ne szolgálhatná ezt eredményesen.
Ez a könyv - a magyar igazság katekizmusa - egybegyûjtött minden adatot, ami érv a trianoni béke ellen. Minden adata igaz, komoly és megdöbbentõ. Ezt a katekizmust nem elég elolvasni, ezt megtanulni kell, hogy testünkké, vérünkké váljék mindaz, amit a testünkbõl és a vérünkbõl vettek el, mindaz, ami ezer évig a mienk volt, s ami a természet, a jog, az igazság szerint nem lehet másé, mint megint a mienk!

Nitti, Francesco, olasz politikus (*1868, V?). A nápolyi egyetemen a pénzügytan tanára, 1904-tõl szocialista képviselõ, késõbb a radikális párt tagja. Többízben volt miniszter, 1919-ben miniszterelnök lett. 1924-ben emigrált. Több politikai mûvet írt, néhány magyarul is megjelent.

Bryce James, angol történetíró és államférfi. (*1838, V1922). A londoni, majd az oxfordi egyetemen a római jog tanára. 1890-ben az alsóház tagja, 1892-tõl 1894-ig kereskedelmi miniszter. Számos történelmi és jogi munkája közül magyarul is megjelent: A római szent birodalom (1903)

Tisseyre, Charles francia politikus, parlamenti képviselõ, a trianoni békeszerzõdés igazságtalansága ellen fellépõ képviselõcsoport elnöke. (A lexikonban nincs adat. A kiadó)

Rothermere lord, R. of Hemsted (Harold Sidney Harmsworth), angol laptulajdonos, (*1868 V1940). Bátyjának, lord Northcliffhek halála után átvette annak nagykiterjedésû, sok fõvárosi és vidéki újságból álló lapkonszernjét és azt 1934-ig vezette. Sokat foglalkozott politikai kérdésekkel, 1914-ben repülésügyi miniszter volt. 1927-ben a Daily Mail-ban megjelent híres cikkében (Magyarország helye a nap alatt) állást foglalt a Trianoni béke revíziója mellett és nagy része volt abban, hogy erre a kérdésre irányult késõbb a világ figyelme. Magyarország iránti érdeklõdését mindvégig megtartotta, a Felvidék visszacsatolása után el is látogatott hozzánk. Intelmek és jóslatok c. könyve magyarul is megjelent (1929)

Lloyd George Dávid, angol államférfi (*1863, V?). 1890-ben liberális párti képviselõ, 1909-ben kereskedelmi miniszter. A világháború kitörésekor ellenezte Anglia beavatkozását, késõbb azonban õ lett a az angol gyõzelmi akarat legállhatatosabb hirdetõje. 1916 decemberében az angol háborús kabinet miniszterelnöke. A békekonferencián a „big four"-nak, a „négy hatalmas"-nak egyike. Igyekezett az entente kis szövetségeseinek túlzó követeléseit mérsékelni, azonban Clemenceau-val szemben józanabb és mérsékeltebb felfogása nem tudott érvényesülni. A békeszerzõdések ellen 1927-tõl kezdett harcolni. Visszaemlékezései leleplezték a béketárgyalások kulisszatitkait. 1931-ben a liberális párt, melynek vezére volt, kettészakadt és Lloyd George mellett csak kis töredék tartott ki, így magányos alakja lett az angol politikának A Németország elleni háború (1939) kitörésekor az angol közvélemény többségével szembenálló kritikai hangokat hallatott.

Revízió (latin) annyi mint felülvizsgálat. 1920-tól a trianoni békeszerzõdés felülvizsgálatát jelentõ törekvés, amely már a békeparancs aláírása után az egész magyar társadalomban elemi erõvel jelentkezett. A nemzetközi közvélemény meggyõzésére alakult 1927-ben a Magyar Revíziós Liga (Herczeg Ferenc író elnökletével) az egész világra kiterjedõ felvilágosító munkára. Ennek adott nagy lendületet Rothermere lord ugyanebben az évben megjelenõ cikke.

Clemenceau, Georges, államférfi (*1841, V1929). Orvosnak készült, majd Amerikában tanulmányúton járt. A párizsi kommün alatt Montmartre kommunista polgármestere; 1871-ben, majd ismételten képviselõvé választották. Az antirepublikánusok ellenfeleként elsõ lapja a Lajustice sorra buktatta a kormányokat. A Bloc, majd az Aurore c. lapok élén õ vezette a harcot Dreyfus rehabilitációjáért, valamint az állam és az egyház szétválasztásáért. Az egyházi vagyon kisajátításáért folyó küzdelem idején belügyminiszterséget vállalt, ez végleg elválasztotta a szocialista párttól. 1900-tól három évig miniszterelnök, õ kovácsolta össze az angol szövetséget. Lemondása után a fegyverkezés hirdetõje a szenátus hadügyi és külügyi bizottságának elnökeként. 1913-ban L'Homme Líbre (Szabad ember) címmel új lapot indított, amit a háború kitörése után betiltottak, majd L'Homme Enchainé (Megláncolt ember) címen újból megjelent. Clemenceau már a szenátusban is erélyesen képviselte a háborús politikát, ami fokozódott, mikor 76 évesen miniszterelnök lett. „A tigris" végigjárta a lövészárkokat, a háború után „a gyõzelme atyja" nevet kapta és õ diktálta a Párizs környéki békék feltételeit. Élete nagy csalódása a gyõzelem másnapján, 1920-ban 79 éves korában érte, amikor vele szemben Paul Deschanel-t választották köztársasági elnökké. Ekkor Indiába utazott, majd amerikai körútra indult. Megírta emlékiratait (Grandeurs et miséres d'un victoíre, 1929) s egyebek közt értékes mûve jelent meg Demosthenésrõl.

Wilson Thomas Woodrow, amerikai államférfi (*1856, V1924). Ügyvéd, majd egyetemi tanár. 1910-ben New York állam kormányzójává választották, 1912-ben az Észak-Amerikai Egyesült Államok elnöke lett, 1913. március 4-én foglalta el hivatalát. 1916-ban másodszor is megválasztották. Már 1917-ben, amikor az E. Államok megszakították a diplomáciai viszonyt a központi hatalmakkal, a kongresszushoz intézett üzenetében vázolta a megkötendõ béke alapelveit (hódításnélküli béke, a népek önrendelkezése, a tengerek szabadsága, leszerelés, stb.); majd miután az entente a háborút megnyerte, személyesen jelent meg a béketárgyalásokon, hogy az ezekbõl az elvekbõl kialakított híres „14 pont"-ot gyakorlatilag is érvényesítse. A valóságban azonban nagyon kevés valósult meg belõlük, még a Népszövetséget sem az õ tervei szerint alakították meg. Kiábrándulva tért vissza Amerikába, kezdõdõ betegsége miatt kénytelen volt visszavonulni a politikából.

Benes Edonard, *1884, V? cseh politikus. Jogi tanulmányait Franciaországban végezte, 1912-tõl a prágai egyetemen szociológiát tanított, 1915-tõl Párizsban dolgozott a csehszlovák önállóság elismertetése érdekében. 1918-tól az új csehszlovák állam külügyminisztere, Jugoszláviával 1920-ban, Romániával 1921-ben kötött szövetséggel, a kisantant megteremtõje. 1921-22-ben miniszterelnök; alelnöke a csehszlovák nemzeti szocialista pártnak. A Népszövetség Tanácsának 1923-tól tagja, egy ideig elnöke is. Masaryk után 1935-tõl köztársasági elnök. (Nevéhez fûzõdik, a II. világháború utáni un. Benes dekrétum, melyet a Csehszlovákiától 1993-ban levált Szlovákia mai napig sem helyezett hatályon kívül. A kiadó.)

Rongyos Gárda riadó: Benes holtában is koboz

2009. október 11. 11:40
HunHír.Hu

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke fõvédnöksége alatt, de távollétében rendezték meg szombaton délelõtt Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben felállított Kárpátok õre emlékmûnél a Kárpát-medencei Magyar-Magyar találkozót. A Magyar Gárda egyenruháját viselõk csoportban vettek részt az eseményen. nem alakzatban, ahogy egyes médiumok állították.

A fõszervezõ Faludi Sándor arról beszélt az egybegyûlteknek, hogy a Felvidéken, Szlovákiában 600 ezer hektár, korábban magyar tulajdonú földterület sorsa a mai napig rendezetlen. „Benes holtában is koboz”, hangsúlyozta a szónok.

Legfrissebb hírek

Rongyos Gárda riadó: Benes holtában is koboz

könyv rendelés

SCIO